Megújította és új szintre emelte a 2012-ben indított együttműködést a magyar kormány és a Coca-Cola HBC Magyarország. A Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Békefi László, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezetője által a mai napon aláírt újabb stratégiai partnerségi megállapodás értelmében a cég az elkövetkező években a Coca-Cola rendszer legnagyobb közép-európai gyártóbázisát építheti meg. Ennek első lépéseként 2021-ben a vállalat logisztikai robotokat telepít dunaharaszti központjába.
Szijjártó Péter a megállapodás aláírása után elmondta, hogy 2020-ban a magyar munkahelyek megvédéséhez jelentős mértékben járultak hozzá azok a vállalatok, amelyekkel a magyar kormány korábban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá. Mint mondta 2010 óta a magyar gazdaságstratégia alapját a nagyvállalatokkal kialakított stratégiai partnerség, a szövetségi viszony jelentette. Ezek a vállalatok teremtenek új munkahelyeket, ők hoznak Magyarországra új beruházásokat, mint most a Coca-Cola HBC Magyarország Kft., amely a beszállítóin keresztül közvetve 13 ezer magyar embernek biztosítja a megélhetését. Mint a miniszter elmondta, ezek a nagyvállalatok a beszállítói programok révén segítenek a hazai kkv-kat bekapcsolni a világgazdasági körforgásba, együttesen járulnak hozzá a magyar export növekedéséhez, ezen belül ahhoz, hogy 2020-ban a válság ellenére 22%-kal bővülhetett magyar italgyártás export teljesítménye.