Elérhetővé vált legfrissebb Fenntarthatósági jelentésünk, amely nemcsak a 2018-as év üzleti sikereiről szól, hanem arról is, hogyan igyekeztünk tavaly és hogyan tervezünk a jövőben is megfelelni annak felelősségnek, amely a nagyságunkból is következik.

2017-ben indítottuk el az #énjövőm programunkat, melynek keretében fiataloknak segítünk értékes készségek és tudás elsajátításában, hozzásegítve ezzel őket az eredményes munkaerőpiaci elhelyezkedéshez. 2018-ban a programot továbbfejlesztettük, elindítottuk a #jövőanyukája eseménysorozat, amellyel a kismamáknak segítünk a munkába való visszatéréshez. Tavaly 3589 fiatalt vontunk be a programba. Emellett fontos vállalásokat tettünk a műanyag hulladékok folyamatos csökkentésének és újrahasznosításának területén. A Hulladékmentes Világ (World Without Waste) program keretein belül a Coca‑Cola HBC vállalatcsoport vállalta, hogy 2030-ig a cég által felhasznált PET palackok és alumíniumdobozok 100%-ának megfelelő mennyiséget gyűjt vissza, valamint 50%-ra növeli a műanyag palackokban az újrahasznosított alapanyag tartalmat. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetséggel közösen vállaltuk, hogy 50%-kal csökkentjük termékeink cukor- és kalóriatartalmát. 2018-ig már 43%-os csökkentést sikerült elérnünk.

Az árbevételünk 13%-kal, az általunk értékesített termékek volumene 5%-kal növekedett 2018-ben. Rekord mértékben, összesen 7,5 milliárd forint értékben végeztünk beruházásokat, amelyek közül kiemelkedik a dunaharaszti telephelyünk 13 hektárral való bővítése. Magabiztosan haladunk stratégiai célkitűzésünk felé, hogy teljeskörű italgyártó- és forgalmazó vállalatként szolgálhassuk ki fogyasztóinkat minden napszakban, így új termékeket és kategóriákat vezettünk be.

Számunkra kiemelten fontos a vállalatunk átlátható működése, hogy belső és külső érintettjeink ne csak ismerjék célkitűzéseinket, de visszajelzéseikkel, véleményükkel formálhassák is azokat.