A Coca- Cola HBC Magyarország több mint egy évtizede, fenntarthatósági törekvéseivel összhangban, különböző programok indításával, vagy támogatásával tesz azért, hogy felhívja a figyelmet a Duna értékeire, a vizes élőhelyek ökológiai állapotának jelentőségére és a vízminőség fontosságára.

A 2015-ben indított I love Duna kampány célja az, hogy támogassa a Dunakanyar menti településeken a Dunához kötődő szabadidőprogramok, illetve a strandolás fellendítését. A projektben résztvevő településeken, Szentendrén, Dunabogdánynál, Kisorosziban, Leányfalun, Pócsmegyeren, Zebegényben, Szigetmonostoron és Tahitótfalun a fürdőzésre igénybe vett partszakaszokon az illetékes szakhatóság, az ÁNTSZ bevonásával a Coca‑Cola Magyarország támogatta a vízminőség folyamatos ellenőrzését.

A felelős vízhasználat, és ezen belül is a Duna megóvása, nemzetközi szinten is kiemelt ügy a vállalt számára, ezért az elmúlt 5 évben több mint 150 millió forinttal támogatta a folyó vízminőségének megőrzését. Vezető italgyártóként a tiszta és jó minőségű víz létszükséglet.

Vízminőségmérés Szentendrén az ÁNTSZ munkatársával

Partnerség a Dunáért

A 10 országon keresztül végigfolyó Duna vízminőségének és természetes környezetének megóvása, a vizes élőhelyek rehabilitációja az 1994-es Duna Védelmi Nemzetközi Egyezmény óta határokon átnyúló közös érdek is, amelyre a június 29-i Nemzetközi Duna Nap is minden évben emlékeztet.

A The Coca‑Cola Company és a Coca‑Cola HBC 2005-ben kötött partneri megállapodást a Nemzetközi Dunavédelmi Bizottsággal (ICPDR) a Duna megóvásáért. Az italgyártó vállalat vállalta, hogy minden évben részt vesz a június 29-i Nemzetközi Duna Nap megünneplésében, továbbá természetvédelmi civil szervezetekkel együttműködve támogatja a Duna-menti vizes élőhelyek megóvását. Ennek keretében 2008 és 2013 között 150 millió forinttal támogatta a mohácsi Szabadság-sziget megmentését. Az együttműködés harmadik pillére a Dunához kapcsolódó oktatási és ismeretterjesztő tevékenység, amelyre létrejött egy, az iskolákban Németországban, Ausztriában, Magyarországon, Szerbiában, Romániában és Bulgáriában egyaránt használt oktatási segédanyag, a Duna Ismerettár.